2017. április 25.

Megkötötték a beszerzési szerződést, ennek értelmében csütörtöktől már kapnak iskolatejet a Hargita megyei tanintézetekbe járó gyerekek. A legtöbb településre a Gordon Prod Kft. szállíthatja a tejterméket. A kifliszállításért még folyik a harc.

A közbeszerzési eljárást követő tíznapos fellebbezési időszakban nem történt óvás, így szerdán megkötötték a tej-kifli program beszerzésére vonatkozó szerződést Hargita megyében. Borboly Csaba megyeitanács-elnök három tejfeldolgozó cég vezetőjével írt alá szerződést, a 67 Hargita megyei település tanintézeteinek döntő többségébe a Gordon Prod Kft. szállíthatja a tejet, Bélborra és Tölgyesre a Dorna, néhány Gagy menti településre pedig a Simultan cég – tájékoztatott a szerződés aláírása után Borboly Csaba, hozzáfűzve, hogy csütörtöktől már kell kapják a tejet a gyerekek.

A kifli közbeszerzési eljárásának óvási időszaka még nem ért véget, de ez napokon belül megtörténik, arra a közbeszerzésre viszont nagyon sok cég jelentkezett, és lenyomták az árakat, így elképzelhető, hogy lesznek óvások – közölte Borboly Csaba.

Noha az általános iskolák elemista diákjai és a napközisek vakáción vannak, az iskolatej kiszállítása a szerződés értelmében elkezdődik csütörtökön – tudtuk meg a Gordon Prod Kft.-nél érdeklődve. Vas Botond szállítási igazgató elmondta, a vakáció idején, azaz két napig csak azon iskolákba visznek tejterméket, ahol V–VIII. osztályos diákok is tanulnak, de – mint azt szerdán közölte – a szállításra vonatkozó pontos adatokat a nap folyamán kapják meg a megyei tanácstól. Azokba a tanintézetekbe, ahol van ki átvegye a tejet, már reggel hat órától szállítanak, de délelőtt tizenegyig – vagyis a nagyszünetig – igyekeznek minden iskolába eljuttatni a tejterméket mindennap – mondta a szállítás részleteiről Vas Botond, aki kérdésünkre azt is közölte, hogy a feladat ellátása nehéz, különösen az elején, amíg a helyi viszonyoknak megfelelően kialakul egy szállítási rutin. Az iskolásokat tejjel és kiflivel ellátó programra 7 152 000 lejt irányoztak elő a megyei tanács idei költségvetésből.

A tanévkezdés idejéhez képest megkésett tej-kifli program rajtja rögtön ellenőrzésekkel is társul, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség napokon belül megkezdi ezeket – tudtuk meg Laurenţiu Moldovantól, a hatóság vezetőjétől. A tej-kifli program fogyasztóvédelmi ellenőrzése egyébként a teljes tanév ideje alatt zajlik majd, ez idő alatt megpróbálnak eljutni mindenhová, ahol a tematikus program során ellenőrzést kell végezniük – mondta az igazgató.

Forrás: http://www.szekelyhon.ro

Categories: