2017. március 23.

A városvezetés és a vállalkozók közti eredményes kommunikáció létrejötte érdekében folytattak eszmecserét az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) képviselői Székelyudvarhely új polgármesterével, Gálfi Árpáddal kedden. A megbeszélésen két fontos téma, az épületadók ügye és az áramszolgáltatóval kapcsolatos problémák kerültek terítékre.

A találkozó apropóját az az ígéret adta, amelyet Gálfi Árpád még polgármesterjelöltként tett május 30-án, az UKKSZ által szervezett bemutatkozó előadásán, és amely szerint megválasztása esetén legalább három havonta szeretne egyeztetni a vállalkozókkal a várost érintő legfontosabb gazdasági ügyekről. Akkor is és most is elmondta, hogy mivel évtizedekig ő is az üzleti szférában tevékenykedett, tisztában van azzal, mennyire fontos a harmonikus együttműködés az önkormányzat és a vállalkozók között, s hogy mennyire függnek egymástól.

Az áramszolgáltatási problémák már évek óta sok keserűséget és bosszúságot okoznak az udvarhelyi vállalkozóknak és magánszemélyeknek egyaránt, hiszen a bizonytalan és állandóan ingadozó áram miatt sok száz ezer eurós gépek, számítógépek, egyéb elektronikus eszközök mennek tönkre, gyakran lehetetlenné téve a folyamatos termelést vagy szolgáltatásnyújtást. Az elavult hálózat felújítása már nem tűr halasztást, és úgy tűnik, ebben is partnerség alakulhat ki a város és a vállalkozók között.

A polgármester ez ügyben már megkezdte a tárgyalást az Electrica Rt. képviselőivel, akik ígéretet tettek arra, hogy amennyiben az évek óta elhúzódó városi telekkönyvezési problémák megoldódnak, saját költségen cserélik majd ki az elöregedett vezetékeket, transzformátorokat. Ugyanakkor arról is döntés született az UKKSZ tagjai részéről, hogy a vállalkozók is elkészítenek és elküldenek egy beadványt az áramszolgáltatóhoz, amelyben nyomatékosítják a problémát és sürgetik annak megoldását, hogy az áramszolgáltató vállalat jövő évi költségvetésbe bekerüljön az udvarhelyi hálózat felújításának tétele is.

Gálfi Árpád biztosította a vállalkozókat arról, hogy támogatja a helyi adók csökkentésre vonatkozó határozattervezetet. A jogi procedúra miatt várhatóan a következő rendes havi tanácsülésen kerülhet napirendre az épületadó csökkentésének kérdésköre. „Hónapok óta harcolunk és lobbizunk azért, hogy a tanács elé és szavazásra kerüljön az adócsökkentés kérdése, és úgy tűnik, ezt végre sikerült elérnünk. Mindenképp előremutató, ahogy a mostani vezetés áll ehhez a kérdéshez. Bízunk benne, hogy a továbbiakban is minden hasonló témában partnerei lesznek a gazdasági szféra szereplőinek és figyelembe veszik a mi érdekeinket is” – fogalmazott Nagy György, az UKKSZ elnöke.

„A vállalkozóknak és a polgármesteri hivatalnak kölcsönösen szükségük van egymásra” – emelte ki Gálfi Árpád is. Éppen ezért a polgármester a hatékony párbeszéd és együttműködés érdekében a többi udvarhelyszéki cégnek és vállalkozónak is azt ajánlja, hogy tagokként csatlakozzanak az UKKSZ-hez, hiszen ez az egyetlen olyan helyi gazdasági érdekvédelmi szervezet, amely képes közvetíteni a közös vállalkozói javaslatokat, észrevételeket és egyben eredményes lobbitevékenységet tud folytatni.

Categories: